Túráztam... hűűű wow!
Fárasztó volt ,de naon. Elsőként cincért fogtam (fekete cincért), tök hus volt, amíg el nem repült.

Még csal le sem tudtam fényké

ezni.
Jó sokat mentünk, és vagy egy km után egy útelágazásnak végében egy szarvast pillantottunk meg. Először csak legelészett, de később észrevett minket és feszülten figyelni kezdett, persze odébbálltunk.
Nemsokkal később elértük a helyet ahol megpihenhetünk és szalonnát süthetünk. (finom volt, pedig nem szeretem a szalonnát). kövi megálló a Ká

osztás volt (a né

ek nevezik csak így,amúgy egy szé

kis tó

. nah hát itt aztánt csak unkát (egy béka ami hasonlít a varangyra, csak vörös a hasa) fogtam. amint kiderült ez mérgező állatka, marrha jó, tudtam én csak nem gondolkoztam. állati tetemet is találtam. egy kibelezett siklót, itt-ott cafatok mellette. nem róka ölte meg, gondolom én, mert az egészben lenyelte volna, valami kisebb ragadozó. Fogtam 2 vizi sikló babát. naon cukik voltak :3 (csak kicsit büdösek). Végül hazafelé láttam füles baglyot. 3 méterre fölöttem. közelebb lé

tem hozzá, és ő úgy mozdította oda a fejét mintha vmi robot lenne. Mókás volt...
